A robbanás 10 kilométerrel messzebb is betörte az épületek ablakait, sokakra rászakadt az álmennyezet. A város fölött vörös füstfelhő lebeg - a portál szemléje szerint.
A libanoni állami hírügynökség egy tűzijátékokat tároló raktár robbanásáról ír.
Az Index egy második robbanásról is ír, amely a 2005-ben megölt libanoni kormányfő, Rafik Hariri rezidenciája közelében történt. A portál szerint legalább 27 ember meghalt és 2500 megsebesült.
A robbanások nem sokkal azelőtt történtek, hogy az ENSZ Libanon ügyét vizsgáló bírósága (STL) ítéletet hozna Hariri gyilkosainak ügyében. A négy vádlott azonban nem áll a bíróság előtt, tagadják bűnösségüket, csütörtökön távollétükben hoznak ítéletet. Mind a négyen az iráni támogatással működő Hezbollah tagjai.
A 24.hu szerint késő estére a halálos áldozatok száma legalább 50-re emelkedett, a sebesültek száma pedig 2750-re - erről a libanoni egészségügyi miniszterelnök beszélt.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le