Újévtől öt százalékkal emelkedik a nyugdíja Szerbiában, tíz napon belül pedig kézhez kapják a kormány által korábban beígért ötezer dináros (13 ezer forint) egyszeri juttatást is - idézte Ana Brnabic kormányfő nyilatkozatát a Magyar Szó.
A miniszterelnök szerint a kormány továbbra is nagy figyelmet szentel annak, hogy ezek a járandóságok ne haladják meg a bruttó hazai termék 11 százalékát - sajnos bizonyos pénzügyi szabályokhoz tartania kell magát az államnak. Kilátásba helyezte ugyanakkor, hogy ha a GDP növekedése 2018 folyamán lehetővé teszi, akkor megszüntethetik a nyugdíjak csökkentéséről meghozott korábbi törvényt.
Kapcsolódó
A nyitókép forrása: Suhherstock
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Orbán Viktor: Nem az ellenzéket, hanem a mögötte állókat kell legyőzni