"Az európai demokráciát sodorják veszélyebe azok, akik az egekbe emelik az áramnak és a gáznak az árát. Ezért ezeket a terveket vissza kell vonni és újra kell gondolni" - fogalmazott.
Jellemzőnek nevezte, hogy azon ígéretek ellenére, hogy minden tagország hatástanulmányt kap arról, hogy a bizottsági javaslatok miként érintik majd az egyes tagállamokat, semmilyen hatástanulmány nem készült. Semmilyen jelentés nem érkezett, számítások nélkül akar az uniós bizottság cselekedni, szétveri az európai gazdaságot - mondta. Ennek mindenképpen megálljt kell parancsolni - tette hozzá Orbán Viktor.
Kapcsolódó
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy boszorkányüldözés folyik Európában Lengyelország ellen, az igazság a lengyelek oldalán van, ki fogunk állni a lengyelek mellett.
Hangsúlyozta: azokban az ügyekben, amelyet a nemzeti parlamentek nem adtak át az Európai Uniónak, semmi keresnivalója az unió egyetlen intézményének sem; azok az ügyek a nemzeti alkotmányokra és bíróságokra tartoznak. "Lopakodó hatáskörbővítés zajlik az EU részéről, aminek végre megálljt kell parancsolni. A lengyelek végre vették a bátorságot és megnyitották ezt a csatát. Ott a helyünk mellettük" - tette hozzá Orbán Viktor.
Kérdésre válaszolva hozzátette: nincs szükség semmiféle szankcióra Lengyelország ellen. Lengyelország az egyik legjobb ország Európában - mondta.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye