Lengyel kórházigazgatók úgy látják, hogy a kormány rosszul szervezte meg a lakosság koronavírus-oltását - derül ki az onet.pl cikkéből. A nagyvárosokban például nem használják ki, hogy sok a gyógyszerész, aki olthatna, akárcsak az egyetemeken tanuló orvostanhallgatók. A hírportál két kórházigazgatót kért fel, hogy értékelje az oltások lezajlásának folyamatát.
Lengyelországban is azt tapasztalják ugyanis, hogy kaotikus a tájékoztatás, senki semmit nem tud, nem világos, kiket és hány embert sikerült beoltani szűk egy hónap alatt. A kormány sikerpropagandája töretlen, ám ha valami tényleg sikerült, az csak az orvostanhallgatók egy részének mozgósítására vezethető vissza - mondta az egyik igazgató.
Kapcsolódó
Megjelent némi idegesség a rendelők dolgozói között is, mert az idősebbeket nekik kell beoltani és attól tartanak, hogy fertőző illetők is bekeveredhetnek a pácienseik közé. A szabályok szerint egyébként Lengyelországban január 15-től regisztrálhattak a 80. életévüket betöltöttek, 22-étől a 70 éven felettiek, és az oltásuk január 25-én kezdődik.
A kórházigazgatók szerint nagy a káosz, a kezdetekben a számszerű vakcinamegrendelések nem egyeztek a szállított mennyiséggel. Az lett ennek a következménye többek között, hogy egy ampullából először öt adag oltást készítettek, aztán kiderült, hogy hatot is lehet. Azt feltételeztük, hogy a rendelőkben hét órán át egyfolytában oltani fogunk, de aztán jöttek a csoportbeosztások, hogy ki, mikor kerül sorra, ami után úgy tűnik, hogy sokak második oltása októberben fejeződhet be.
Arra is csak most jött rá a kormány, hogy az oltásokat hét végén is be lehet adni. Kifogásolják a kórházigazgatók azt is, hogy a kormány képviselői rájuk tolják át a felelősséget a lassú beoltásért, azt állítva, hogy kevés adagot rendeltek vagy hét végén nem akarnak dolgozni. Eközben a kórházak nem oltásra, hanem elsősorban betegek gyógyítására szolgálnak.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót