A szénerőműveket azért kell bezárni, mert Németország vállalta, hogy a széndioxid-kibocsátási értéke 2050-re a 1990-es szint alá csökken - írja a Die Weltre hivatkozva a 444.hu.
Ehhez azt is el akarják érni, hogy 2030-ra a német áramtermelés 65 százaléka megújuló energiából származzon (Ausztriában pedig 100 a cél). Jelenleg a német áramtermelés körülbelül 40 százalékát szénerőművek adják.
Hogy a tervet végre tudják hajtani, szinte minden érintettnek nagy kártérítést fognak fizetni: a szénerőművek üzemeltetőinek, az áramfogyasztóknak az áramárdrágulás ellensúlyozására, és a barnakőszén-kitermelésből élő régióknak. A tartományok összesen 40 milliárd eurónyi kárpótlást kaphatnak a szövetségi államtól.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
A Tescónak van egy jó ötlete az árrésstoppal kapcsolatban
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba