Helyszíni becslések szerint tízezres nagyságrendű tömeg gyűlt össze a pozsonyi Szlovák Nemzeti Felkelés (SNP) terén pénteken késő délután annak a tüntetésnek a keretében amelyet "Álljunk ki a tisztességes Szlovákiáért" jelszóval hirdettek meg - tudósított az MTI.
A tüntetés a múlt heti, a meggyilkolt újságíróra való, akkor még politikamentes emlékezésként meghirdetett több ezres "gyászmenet" folytatásának tekinthető, ám attól eltérően a mostani megmozdulások szervezői követeléseik között már nyíltan megjelölték a kormány távozását is.
A délután ötre meghirdetett tüntetés résztvevői fél órával a rendezvény kezdete után már csaknem egészében megtöltötték az SNP teret, az 1989-es rendszerváltoztatás legnagyobb tömegrendezvényeinek helyszínét. Bár a résztvevők számáról eddig hivatalos becslés nem látott napvilágot, ennek alapján feltételezhető, hogy a mostani a legnagyobb részvételű pozsonyi tömegmegmozdulás volt 1989 óta.
A tüntetők egy része "Elég volt Ficóból" és hasonló kormányellenes jelszavakat tartalmazó transzparenseket emelt a magasba. Sokan közülük az allforJan hashtaget tartalmazó kitűzőt viseltek , utalásként a meggyilkolt újságíróra, Ján Kuciakra. A tüntetés szónokai többnyire az újságíró-gyilkosságról, annak vélt összefüggéseiről, Robert Fico kormányának távozásáról és a tüntetés békés megtartásának fontosságáról beszéltek. (Szlovák kormányválság: az EU ellenőröket küld - ezt már olvasta?)
A szervezők hat óra körül jelentették be a tüntetés végét, azt követően a tömeg szétoszlott.
Pénteken hasonló, de jelentősen kisebb részvételű megmozdulásokat tartottak több más szlovákiai városban is. Azokon néhány százan, illetve egy-két ezren vettek részt.
Robert Fico kormányfő a héten többször is megismételte, hogy "az újságíró- gyilkosság után történtek" egy olyan, az állam teljes destabilizációjára tett kísérlet részei, amelynek "forgatókönyve nem Szlovákiában íródott."
A kormányfő a kialakult feszült belpolitikai helyzetről pénteken a másik két legfőbb közjogi méltósággal Andrej Kiska államfővel és Andrej Danko házelnökkel is tárgyalt, bár az egyeztetésen a tervekkel szemben nem írtak alá közös deklarációt mindhárman a "társadalmon belüli nyugalom" fenntartásáért emeltek szót.
A képen a 2018. március 9-i tüntetés, forrás: MTI/EPA/Jakub Gavlak.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz