Az Egyesült Államok és az Európai Unió között létrejött kereskedelmi megállapodás az európai gyáripar hanyatlásához vezet – hangoztatta ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
„Az amerikai energiaforrások jelentősen drágábbak lesznek, mint az oroszok. Egyértelmű, hogy egy ilyen megközelítés Európa további dezindusztrializációjához, a befektetések Európából az Egyesült Államokba történő kiáramlásához vezet. Ez nagyon komoly csapás lesz, mindenekelőtt az energiaárakra, a befektetések kiáramlására, az európai iparra, az európai mezőgazdaságra” – mondta a XI. Összoroszországi Ifjúsági Oktatási Fórumon a Ria Novosztyi beszámolója szerint.
Ugyanakkor olyan vezetők, mint az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen, szó szerint azzal dicsekednek, hogy mekkora üzletet kötöttek – kifogásolta Lavrov.
Hasonlóan fogalmazott Dmitrij Medvegyev, az Oroszországi Biztonsági Tanács alelnöke is, aki szerint
az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti kereskedelmi megállapodás megalázó az európaiak számára,
csak az Egyesült Államoknak kedvez – megszünteti az európai piac védelmét, nullára csökkentve az amerikai árukra kivetett vámokat” – írta a Telegram csatornán.
– Ezenkívül – tette hozzá Medvegyev – ez a megállapodás hatalmas többletköltségekkel fenyegeti az európaiakat az ipar és a mezőgazdaság számára.
A krakéler kijelentéseiről híres volt orosz elnök szerint „Trump bemocskolta Európát”, ám a kijelentései és tetteiben rejlő szélsőséges ellentmondások ellenére a Fehér Ház tulajdonosa egy dologban következetes – keményen érvényesíti az amerikai gazdasági érdekeket – hangsúlyozta Medvegyev. Úgy véli, hogy Európa, miután beleegyezett az orosz energiaforrások vásárlásának tilalmába,
Mint ismert, július közepén Donald Trump, a Fehér Ház vezetője bejelentette, hogy augusztus 1-jétől 30 százalékos vámot vet ki az Európai Unióból származó termékekre. Már akkor figyelmeztetett, hogy ha az unió válaszul vámokat akar emelni az amerikai termékekkel szemben, „ezt a számot” hozzáadják a vámtarifáikhoz.
A felek vasárnap kereskedelmi megállapodásra jutottak: egységes, 15 százalékos vámtarifában állapodtak meg. Továbbá, az EU 750 milliárd dollár értékben vásárol energiát az USA-tól, és további 600 milliárd dollárt fektet be az amerikai piacokon, valamint nagy mennyiségű amerikai katonai felszerelést szerez be.
Szijjártó Péter szerint megkésve jutott dűlőre Trump és Von der Leyen
A külügyér kritikusan úgy gondolja, legalábbis a vámokról szóló hétvégi megegyezésből azt szűrte le, hogy Brüsszelben „sürgős vezetőségváltásra” van szükség. >>>A 15 százalékos vám elvileg minden ágazatra vonatkozna, bár Donald Trump azt is világossá tette, hogy az acélra és alumíniumra kivetett 50 százalékos vámok továbbra is érvényben maradnak.
Megállapodásunk mindenkinek jó üzlet
– jelentette ki Trump a találkozó után, amivel a bizottság elnöke is egyetértett. Von der Leyen szerint a megállapodás stabilitást biztosít, tervezési biztonságot nyújt, ami nagyon fontos az Atlanti-óceán mindkét partján működő vállalatoknak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget
Orvvadász testvérpárt kaptak el Tapolcán
A hálapénz eltűnt, de jelentkezett egy új probléma az egészségügyben