A New York Post emlékeztet rá, hogy a 66 éves Epsteinre két hete sebesülten találtak rá a börtönben, a nyakán találtak sérüléseket. Az eset miatt állandó megfigyelés alatt tartották, hogy megelőzzék esetleges öngyilkossági kísérletét. Egyes amerikai lapok szerint Epstein korábban is öngyilkossággal próbálkozott, más források viszont azt valószínűsítették, hogy a milliárdost megtámadták - írta a hvg.hu.

Az amerikai milliárdos ellen több tucat kiskorú lány sérelmére elkövetett emberkereskedelem és ennek érdekében végrehajtott összeesküvés kétrendbeli bűncselekménye miatt emeltek vádat júliusban.

A vádirat szerint Epstein 2002 és 2005 között emberkereskedelemmel foglalkozó hálózatot működtetett, amelynek szándékosan kiskorú lányokat, köztük 14 esztendős gyermekeket csalt New York-i lakásába és a floridai Palm Beachen lévő villájába, illetve "közvetített ki", továbbá ő maga is szexuálisan zaklatta őket.

A milliárdos azt követően lett öngyilkos, hogy a New York-i ügyészi hivatal pénteken mintegy kétezer oldalnyi bírósági dokumentumot hozott nyilvánosságra, s ezekből a többi között kiderült: Epstein egyik áldozata, a jelenleg 33 éves Virginia Robert Giuffré már 2015-ben feljelentést tett szexuális zaklatásért és kényszerítésért Epstein és barátnője, Ghislaine Maxwell - a néhai sajtómágnás Robert Maxwell lánya - ellen. Giuffré azt állította: Epstein és Maxwell a 2000-es évek elején, amikor ő még kiskorú volt, "szexrabszolgaként tartotta fogva" őt - írta a pénteken az MTI.

A nő arról is beszélt, hogy befolyásos politikusokkal, külföldi vezetőkkel és tehetős üzletemberekkel kellett kapcsolatot létesítenie (neveket is említett a vallomásában).