El Salvadorban kedd óta az adót is be lehet fizetni a bitcoinnal. Az ország 52 ezer dolláros árfolyamon vásárolta meg a digitális fizetőeszközt, ám egy nappal a bevezetés után az ára 43 ezer dollárra esett vissza, ami több millió dolláros mínuszt produkált az ország költségvetésében – írja a hvg.hu a CNBC nyomán.
A CNBC szerint az ország vezetése egy nappal a döntés előtt 20,9 millió dollár, vagyis nagyjából 61,8 milliárd forint értékben vásárolt bitcoint. Nayib Bukele, El Salvador elnöke a Twitteren jelentette be, hogy az állam 400 bitcoint vásárolt, ami egy hosszú távú stratégia első lépése. A cél ugyanis az, hogy a világ bitcoinforgalmának jelentős része az országon haladjon át, ezzel növelve meg a helyi GDP-t.
A lap szerint a nyáron elfogadott, és most életbe lépett törvénnyel az országban élők többsége nem ért egyet. A salvadoriak nagyjából 70 százaléka ellenzi, hogy az ország hivatalos fizetőeszköze legyen a bitcoin, sokan pedig azt sem tudják, miként kell azt használni.
A támogatók azonban azzal érvelnek, hogy hamarosan más országok is követhetik El Salvador példáját.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Újabb európai ország tiltja meg a fiataloknak a közösségi média használatát
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott