Jelentős dátum június 4. a lengyelek életében: 1989-ben ekkor voltak az első részlegesen szabad választások, amelynek során megsemmisítő vereséget szenvedett el az állampárt, a LEMP (Lengyel Egyesült Munkáspárt). Azóta ezt a dátumot tartják a rendszerváltás évfordulójának - emlékeztetett a gazeta.pl.
A kormány közölte, hogy a rendszerváltást megelőző népmozgalom központjában, a legendás Szolidaritás szakszervezet küzdelmeinek helyet adó Gdanskban nem vesz részt a megemlékezéseken. Ugyanakkor elemzők szerint nem véletlen, hogy a széles körű kormányátalakítást épp kedden jelentették be.
Kapcsolódó
A Gazeta Wyborcza közölt egy felmérést, amelyben azokról az értékekről kérdezték az embereket, amelyekről 30 éve. Akkor a család, a munka és a szabadidő volt a három legfontosabb a lengyeleknek, míg most a család, az egészség és a szabadság áll az első három helyen. A család a megkérdezettek 85-90 százalékának kitartóan az első helyen áll.
A jelenlegi vizsgálat jól mutatja, hogy a munka a lengyelek számára már nem olyan nagy jelentőségű, mint a rendszerváltáskor, amikor magas volt a munkanélküliség. A felmérés szerint a lengyelek gazdagabbak, és annak is érzik magukat, a pénz ma már nem akkora probléma, mint 30 éve. Viszont jóval nagyobb az érdeklődés a politika iránt, mert megszokták a demokráciát, amelyben módjuk van érdemben beleszólni a sorsuk alakításába.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre