A 64 éves Bolsonaro sajtósáról, Fabio Wajngarten már korábban kiderült, hogy koronavírusos. Wajngarten is tagja volt Jair Bolsonaro Egyesült Államokba látogató elnöki delegációjának. Sőt, a brazil elnök kíséretében múlt szerdán ott volt a Donald Trump amerikai elnökkel és Mike Pence alelnökkel tartott személyes megbeszélésen is - hívta fel a figyelmet cikkében az Index.
Trump csütörtökön azt mondta az amerikai sajtónak, hogy ő nem aggódik
A fake news-vádak ellenére Bolsonaro kivizsgálta magát, az eredményeket pedig pénteken jelentették be.
Az elnök fia, Eduardo Bolsonaro korábban azt írta Twitteren, hogy apján egyelőre semmi nyoma a betegségnek. Később maga Bolsonaro cáfolta a hírt, hogy megfertőződött volna.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon