Brazília és Magyarország hasonlóan fontosnak ítéli meg a biztonság kérdését, az illegális migráció megállítását, azt, hogy mindenki tartsa tiszteletben szuverenitását, és fontosnak tartja a keresztény közösségek megvédését világszerte - mondta Szijjártó az MTI szerint. A külügyminiszter szerint ennek megfelelően a magyar kormány márciusban elfogadott egy határozatot, egy stratégiai előterjesztést arra, hogy Budapest új alapokra helyezi kapcsolatrendszerét Brazíliával. Ehhez az alapok jók, hiszen Brazília Magyarország második legjelentősebb kereskedelmi partnere Dél-Amerikában - jegyezte meg a miniszter.
A most megkötött megállapodások a mezőgazdasági kutatásról, a termékakkreditációról és a vízügyi együttműködésről sokat segítenek abban, hogy a két ország a már folyamatban lévő együttműködését gazdasági területen is még szorosabbra fűzze.
Kapcsolódó
Fontosak az emberi kapcsolatok
A kétoldalú kapcsolatok stabilitásában Magyarország fontosnak tartja az emberek között kapcsolatokat - jelentette ki. Az elmúlt években több mint kétezer brazil hallgató tanult magyarországi egyetemeken. Most szeptembertől 250 brazil fiatal kezdte meg a tanulmányait Magyarországon. Magyar nyelvű lektorátus kezdett el működni két brazil egyetemen. Jövőre magyar kulturális évadot rendeznek Brazíliában - sorolta.
Az ENSZ-en belüli politikai együttműködésről szólva azt mondta: mindkét ország elutasítja a világszervezet globális migrációs egyezményét, rendkívül veszélyes dokumentumnak tartja. Egyetértenek abban, hogy minden országnak szuverén joga eldönteni, kit enged be a területére. Társadalmuknak szuverén joga eldönteni, hogy kikkel hajlandó együtt élni, és a két ország egyetért abban is, hogy meg kell akadályozniuk a globális migrációs egyezmény "lopakodó módon történő áterőszakolását az ENSZ rendszerén" - fejtette ki a miniszter.
Szijjártó hozzátette, Brazília és Magyarország egyetért abban, hogy a nemzetközi szervezetekben tiszteletben kell tartani az egyes országok szuverenitását és közösen lépnek fel a keresztény közösségek védelmében. Budapest támogatja, hogy Brazília tagja legyen az ENSZ Biztonsági Tanácsának és az Emberi Jogi Tanácsnak.
"A keresztényüldözéssel kapcsolatban szeretnénk, ha az egész nemzetközi közösség végre túllépne a képmutatáson, elismerné, hogy a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon, és végre megfelelő támogatást biztosítanánk ezeknek a közösségeknek" - mondta Szijjártó.
Négyszemközt
A magyar diplomácia vezetője a külügyminisztériumban először négyszemközt tárgyalt Ernesto Araújóval, majd a miniszterek vezetésével összeült a két ország gazdasági vegyes bizottsága. Az ülésen együttműködési megállapodást írtak alá a magyar Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ és a Brazil Mezőgazdasági Kutatóintézet, a magyar Nemzeti Akkreditáló Hatóság és brazil partnerintézménye között, valamint egyetértési megállapodást a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium és a brazil tudományos, technológiai, innovációs és kommunikációs minisztérium között a békés célú űrtevékenységre vonatkozóan.
Ezután Jair Bolsonaro brazil államfő fogadta Szijjártó Pétert és kíséretét az elnöki palotában. Szijjártó Péter brazíliai látogatásán korábban Sao Paulóban részt vett egy brazil-magyar üzleti fórumon - írja az MTI.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük