A kormány a korlátozások bevezetését javasolta az olyan tömegrendezvényeken, ahol kétszáz vagy annál több ember vesz részt. A korlátozás viszont a kiemelt állami rendezvényekre nem terjed ki. Sportesemények megrendezését azonban csak nemzetközi szervezetek engedélyével és nézők nélkül tartja lehetségesnek a kormány - számolt be az UNIAN ukrán hírügynökség és helyi sajtóforrások nyomán az MTI.
Az RBK Ukrajina hírportál információi szerint a kulturális rendezvényekre is kiterjed a korlátozás, a parlament viszont továbbra is ülésezni fog.
A karantén bevezetését a kabinet kiterjeszteni tervezi az oktatási intézményekre is az említett három hétre.
A parlament sajtószolgálatának közlése szerint ezenfelül javasolják bizonyos országokkal a légi forgalom beszüntetését, valamint a határellenőrző pontok többségének lezárását is - írta az Ukrajinszka Pravda hírportál. Az értesülés szerint 219 átkelőből 49 maradna nyitva, az, hogy konkrétan mely átkelőkről van szó, egyelőre nem került nyilvánosságra.
A kormányülésen úgy határoztak, hogy 100 millió hrivnyát, azaz több mint egy milliárd forintot különítenek el egyéni védőeszközök elsőbbségi vásárlására a minisztériumok és az illetékes hatóságok igényeinek kielégítésére, valamint az állami tartalék feltöltéséhez.
Emellett a kormány június 1-jéig megtiltja a járványelleni védekezésre szolgáló eszközök kivitelét Ukrajnából a lakosság védelmének biztosítása érdekében.
Ezen felül úgy döntöttek, hogy infravörös átvilágító készüléket is üzembe helyeznek a kijevi Boriszpil nemzetközi repülőtéren.
A kormányzati döntést megelőzően az ukrán fővárosban, Kijevben vezettek be csütörtöktől kezdve március végéig korlátozó megelőző intézkedéseket a koronavírus-fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében. Vitalij Klicsko főpolgármester jelentette be szerdán, hogy megtiltják a 60 főnél nagyobb tömegrendezvények megtartását - beleértve az összes sport- és kulturális rendezvényt, a koncerteket, a mozifilmvetítéseket és a bevásárlóközpontok szórakoztató programjait is -, felfüggesztik az oktatást minden iskolában, továbbá az óvodákat is bezárják március végéig. A korlátozások betartását a rendőrség ellenőrizni fogja, a megszegőit pedig felelősségre vonják - írta Korreszpondent hírportál.
Ukrajnában mindeddig egy személyről állapították meg, hogy koronavírussal fertőződött meg. A 39 éves délnyugat-ukrajnai Csernyivci megyei férfi február végén tért vissza Ukrajnába Olaszországból, kórházban ápolják a megyeszékhelyen, Csernyivciben, állapota stabil.
Koronavírus
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás