A koronavírus-járvány kedvező alakulásának és az intézkedések fokozatos enyhítésének köszönhetően mégsem vonják meg a nyugdíjasoktól az ingyenes vonatozás lehetőségét - jelentette be a közösségi médiában Andrej Dolezal közlekedési miniszter a pozsonyi Új Szó tudósítása szerint. "Őszintén örülök ennek a döntésnek, és annak is örülök, hogy sok hét után lassan kezd visszatérni az élet a megszokott kerékvágásba" - tette hozzá a miniszter.
A központi válságstáb korábban arra utasította a tárca vezetőjét, hogy a járvány terjedése miatt dolgozza ki és terjessze a kormány elé az ingyenes utazás ideiglenes felfüggesztésének tervét. Az intézkedést kedden (március 28.) kellett volna bevezetni, de a kabinet elhalasztotta az erről szóló döntést. További hír Szlovákiából, hogy Igor Matovic kormányfő váratlanul bejelentette: már a hét közepén kinyithatnak a kisebb bevásárlóközpontok. Azok a plázák nyithatnak meg, melyekben max. 35 üzlethelyiség van.
Legolvasottabb
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Zelenszkij tanácsadója elárulta, mely európai országok küldenének katonákat Ukrajnába
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet