Az új óvintézkedés egyelőre november 3-ig, a jelenlegi szükségállapot lejártáig érvényes - mondta Roman Prymula egészségügyi miniszter.
A kormányrendelet szerint este kilenc órától reggel ötig a csehek bizonyos meghatározott kivételekkel - ilyen egyebek között a munkahelyre utazás vagy egészségügyi probléma - nem hagyhatják el lakhelyüket. A kutyák sétáltatása közben is legfeljebb 500 méterre lehet eltávolodni a lakhelytől - írta az MTI.
Tovább szigorodnak a kiskereskedelmet és a vendéglátóipart érintő eddigi korlátozások is. Ezentúl vasárnap minden kiskereskedelmi egységnek zárva kell tartania, míg hétközben legkésőbb este nyolckor az eddig nyitva tartó üzleteket is be kell zárni.
Andrej Babis miniszterelnök már a hét végén jelezte, hogy a két hete hozott, jelenleg érvényben lévő óvintézkedések nem hatékonyak, illetve nincsenek következetesen betartva, ezért a kormány további szigorításokat tervez, hogy megfékezze a koronavírus-járvány terjedését Csehországban.
A kormány kedden rendkívüli ülésen várhatóan dönt arról is, hogy felkéri a képviselőházat a szükségállapot meghosszabbítására.
A cseh kormány október 5-én hirdetett szükségállapotot, amely november 3-ig van érvényben. A járvány a hivatalos beismerés szerint is most már gyakorlatilag ellenőrzés nélkül terjed az egész országban.
Legolvasottabb
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba