A nap folyamán az írországi egészségügyi hatóságok közölték, hogy nem alkalmazzák az AstraZeneca oltóanyagát, amíg új értesülések nem érkeznek az esetleges súlyos mellékhatásáról.
Norvégia példáját követve csütörtökön Bulgáriában, Dániában és Izlandon a felfüggesztés mellett döntöttek, vasárnap pedig Olaszországban is hasonló döntést hoztak. A vakcina használata után egyes pácienseknél súlyos vérrögképződés jelentkezett, de az egyértelmű ok-okozati összefüggést tudományosan még nem igazolták. Egy szombati bejelentés szerint Norvégiában már négy ilyen eset is előfordult - írta az atv.hu az MTI alapján.
Az AstraZeneca gyógyszergyár vasárnapi közleménye szerint semmiféle tudományos adat nem utal arra, hogy a cég által az új típusú koronavírus ellen kidolgozott oltóanyag növelné a vérrögképződés kockázatát.
Az Európai Unióban és az Egyesült Királyságban eddig beadott több mint 17 millió adag oltás gondos biztonsági vizsgálata semmiféle olyan bizonyítékkal nem szolgált, amely arra utalna, hogy a vakcina alkalmazása bármilyen korcsoportban, bármelyik országban, bármelyik nem tagjai között, illetve bármelyik oltóanyag-szállítmány esetében növelné a tüdőembólia, a mélyvénás trombózis (DVT) vagy a normálistól eltérő trombocitaszám kialakulásának kockázatát - közölte a cég.
A gyártóhoz márciusi 8-ig beérkezett adatok alapján az EU-ban és az Egyesült Királyságban 15 mélyvénás trombózis és 22 tüdőembóliás eset fordult elő azok körében, akiket az AstraZeneca/Oxford-vakcinával oltottak be. Ez sokkal kevesebb annál, mint ahány ilyen eset egy ekkora létszámú lakossági csoportban természetes okokból bekövetkezhet, és hasonló ahhoz az esetszámhoz, amelyet más engedélyezett vakcinák alkalmazása nyomán jelentettek - áll az AstraZeneca vasárnap esti tájékoztatásában.
Az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója (WHO), Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz azt hangsúlyozta a hétvégén, hogy az európai gyógyszerhatóság szerint sincs összefüggés az AstraZeneca vakcinájával történt oltás, és az egyeseknél röviddel azután fellépett érelzáródás között. Úgyhogy nyugodtan lehet oltani ezzel is, míg kivizsgálják a konkrét eseteket - idézte a szavait az Euronews.
Legolvasottabb
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Zelenszkij tanácsadója elárulta, mely európai országok küldenének katonákat Ukrajnába
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Milliárdok tűntek el, börtön vár a volt kormányfőre
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet