Meghalt egy Rio de Janeiró-i 28 éves orvos, aki önkéntesen részt vett az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszercég koronavírus-vakcinájának klinikai tesztelésében - idéz brazil médiumokat az atv.hu.
A brazil nemzeti egészségügyi szolgálat megerősítette, hogy meghalt a tesztprogram egy brazil önkéntese. Ő a koronavírus első olyan áldozata, aki részt vett valamelyik fejlesztés alatt álló koronavírus-oltóanyag tesztprogramjában.
A CNN Brazil tévé úgy tudja, hogy a fiatal orvos a koronavírus elleni küzdelem frontvonalában dolgozott két riói kórházban is, megfertőződött a Covid-19 vírusával, és komplikációk léptek fel nála, mielőtt elhunyt. A tesztprogramban való részételével kapcsolatban az O Globo című brazil lap és a Bloomberg hírügynökség meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a férfi egy olyan tesztalany volt, aki placebót kapott mint a kontrollcsoport tagja, nem pedig az oltóanyagot. Ezt azonban más hírforrás egyelőre nem erősítette meg.
A brazíliai esetet kivizsgálják, de az oltóanyagot kifejlesztő Oxfordi Egyetem közölte, hogy a tesztprogram folytatódik, mert "egy független bizottság következtetése és a brazil egészségügyi hatóságok ajánlása alapján" az nem veszélyes a benne részt vevőkre.
Legolvasottabb
Újabb élelmiszer-utalvány érkezhet a nyugdíjasoknak
Egy órával kevesebb alvás – ekkor kell előre tekerni az órákat
Az Erste és a CIB is megszólalt az esetleges kivonulásukról
Nem kockáztat a Wizz Air, leállította a járatait
Izrael elismerte: megpróbálták megölni Irán legfőbb vezetőit
Orbán Viktor Százhalombattán terepszemlézett: a Mol-finomító katonai védelmét ellenőrizte
Visszaszóltak a horvátok, kikérik maguknak ezt a hangnemet
Hírbombát robbantott a Barátság-vezetékről a Reuters, a Molt is belekeverték
Orbán Viktor: Azt akarják elhitetni, hogy ez a választás már el is dőlt