A budapesti kormány lépései a Közép-Európai Egyetem (CEU) elüldözésére azzal az eredménnyel jártak, hogy felszólították Magyarországot az EU elhagyására - vezeti fel az Európai Néppártban (EPP) történt események ismertetését a politico.eu. A folytatásból megtudhatjuk, hogy a CEU-botrány "polgárháborúhoz" vezetett az Európai Parlamentben (EP).
Csacsik vagytok
Kapcsolódó
A csata azzal kezdődött, hogy a parlamentben bírálatok érték a budapesti kormányt és parlamentet az egyetemmel szembeni fellépés miatt, ami a kritikusok szerint valójában a tudomány függetlensége elleni támadás. Erre a Fidesz EPP-képviselői ellencsapással reagáltak, amelyben gyakorlatilag lehülyézték képviselőtársaikat.
Egy az EPP-frakcióban körbeküldött e-mailben George Orwell Állatfarmjához hasonlították az EP-t. Szerintük ugyanis a CEU-törvény bírálóit félrevezeti Soros György amerikai milliárdos propagandája - amely saját egyéni céljait leplezi -, ezért egy virtuális valóságban élnek. Ahogy az Állatfarmban, itt is vannak egyenlők és olyanok, akik egyenlőbbek másoknál.
Rosszul esett
Más jele is volt annak, hogy a Fidesz EP-képviselőinek rosszul estek a CEU-ügy miatt rájuk zúdult bírálatok. Arra számítottunk, hogy mind a kollégáink, mind az Európai Bizottság támogatni fog bennünket, ám ennek ellenkezőjét tapasztaltuk - írták.
Példaként a Frans Timmermanst, az Európai Bizottság elnökhelyettesét idézték, aki a bizottságon belül köröztetett egy feljegyzést, amelyben arra biztatja kollégáit, hogy informális kapcsolataik felhasználásával adjanak hangot a magyar kormány viselkedésével kapcsolatos aggodalmaiknak. Így például gyakoroljanak nyomást az EP-ben lévő magyar kormánypárti képviselőkre.
Húzzatok el!
A fideszes EPP-levél dühödt reakciókat váltott ki az Európai Néppárt EP-frakciójában. Frank Engel a konzervatív képviselőcsoport egyik Luxemburgból érkezett tagja erőteljesen ajtót mutatott magyar kollégáinak.
Felejtsük el a hülyeséget! - kezdte válasz e-mailjét, amelyet megszerzett a politico.eu. "Pontosan tudjuk mi történik és miért. Miért nem távoztok az EPP-ből és az EU-ból úgy, ahogy nektek tetszik. Gyakorlatilag és tényszerűen már amúgy is kint vagytok. Szóval húzzatok el! Legyetek szívesek, távozzatok!" - olvasható a levélben.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A számok nem hazudnak: így vásároltak a magyarok az ünnepek előtt