Kína rendelkezik a világon a legnagyobb kiépített vízenergia-termelő kapacitással, ami a megújuló energia-termelésének több mint a felét adja – számol be az MTI.
A délnyugat-kínai Szecsuán tartomány fővárosában, Csengtuban megrendezett 28. Nemzetközi Nagy Gátak Bizottsága kongresszusán közzétett adatok szerint
Kína mind víztározói és megépített gátjai számában, mind azok áramtermelő kapacitásában világelső.
A pekingi Nemzeti Energiaügyi Hivatal adatai alapján a 2024 decemberi állás szerint Kína több mint 94 ezer mesterséges gáttal rendelkezett, az ország teljes vízenergia-termelő kapacitása pedig elérte a 436 millió kilowattot. Az éves vízenergia-termelés 1,42 ezer milliárd kilowattóra, ami Kína teljes megújuló energia-termelésének 57 százalékát teszi ki.
A kínai víztározók mintegy 35,5 millió hektár mezőgazdasági terület művelését teszik lehetővé.
Az éghajlati kockázatok enyhítésére a vízügyi infrastruktúra segítségével Kínában alkalmazott átfogó, rendszerezett megközelítés a világ számára is követendő modell – írták.
Gőzként tör fel a jövő? Ez az egész világ energiaéhségét csillapíthatja
Merőben új távlatokat nyithat a tiszta energia kérdésében a legmélyebb kutak fúrása, így maximalizálhatóvá válhat a közvetlen fűtési és áramtárolási kapacitás egyaránt. Nemcsak az északabbra fekvő Izland, hanem északi szomszédunk, Szlovákia is előrébb tart a geotermikus technológia terén. Na, és Magyarország? Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó