Meglehetősen jól sikerültek a Washingtonnal legutóbb folytatott kereskedelmi tárgyalások - mondta a kínai delegációt vezető Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettes a kétoldalú kereskedelmi tárgyalások tizenegyedik fordulójának második napján tartott egyeztetéseket követően a Bloomberg hírügynökség jelentése szerint.
Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter konstruktívnak írta le a tárgyalásokat újságíróknak nyilatkozva, miután távozott Robert Lighthizer amerikai kereskedelmi főtárgyaló irodájából a körülbelül másfél órás tárgyalásról.
Pekingben is egyeztetnek
A Global Times című kínai állami lap főszerkesztője Twitter-bejegyzésében megbízható forrásra hivatkozva közölte, a felek megállapodtak abban, hogy Pekingben ismét találkoznak.
A tárgyalásokat megelőzően Washington 10 százalékról 25 százalékra emelte a 200 milliárd dollár értékű kínai árura kivetett vámtarifát. A keleti parti idő szerint pénteken, nulla óra 1 perctől hatályba lépő pótvámok a fogyasztási cikkeket, egyebek mellett a mobiltelefonokat, számítógépeket, ruhaneműket és játékokat érintik majd a legsúlyosabban.
3-4 hét haladék
A megemelt pótvámok azonban még nem vonatkoznak azokra a kínai termékekre, amelyek a pénteki határidő előtt elhagyták Kína kikötőit - vagyis a valóságban még három-négy hét áll rendelkezésre a felek közti további egyeztetésekre, amíg a kínai teherhajók átkelnek a Csendes-óceánon.
Donald Trump amerikai elnök egy sor Twitter-bejegyzésében védelmébe vette a pótvámok megemelését. Mint írta: számára egyáltalán nem sürgős a lehetséges kereskedelmi megállapodás, mert az amerikai gazdaság többet nyer a vámtarifákból, mint bármiféle egyezségből.
Egészen a múlt hét végéig minden jel arra mutatott, hogy a két fél hamarosan megállapodik, vasárnap azonban Trump váratlanul bejelentette, hogy emeli az Egyesült Államokba irányuló kínai importcikkekre vonatkozó vámtarifákat.
Az elnök döntését amerikai tisztségviselők később azzal magyarázták, hogy a kétoldalú egyeztetések tizenegyedik fordulója előtt Peking váratlanul visszalépett korábbi ígéreteitől, a hét részből álló megállapodás-tervezetből törölték azokat a szakaszokat, amelyekben Kína elkötelezi magát, hogy jogszabály-módosításokkal orvosolja az Egyesült Államok kifogásait a szellemi tulajdon és a kereskedelmi titkok védelme, a kierőszakolt technológiatranszfer, a versenyszabályok, a pénzügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés, valamint a valutaárfolyam befolyásolása terén - írta az MTI.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket