Még lényeges kérdés vár megtárgyalásra ahhoz, hogy végleg lezárható legyen a két ország közötti vita - szögezte le ugyanakkor Trump. A kínai delegáció vezetője, Liu Ho miniszterelnök-helyettes a Fehér Házban reményét fejezte ki, hogy még március elseje előtt sikerül tető alá hozni a kereskedelmi megállapodást. Bejelentette továbbá, hogy Kína napi ötmillió tonna amerikai szója vásárlására készül.
Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főtárgyalója, az amerikai küldöttség vezetője nagyon intenzív tárgyalásról beszélt, és a közelebbről nem részletezett strukturális kérdések és ellenőrzési mechanizmusok megtárgyalását emelte ki. A Huawei-ügyről a tárgyalásokon nem esett szó. Mint Lighthizer elmondta: a Huawei pénzügyi igazgatója, Meng Van-csou letartóztatása nem befolyásolta a tárgyalások hangulatát - írja az MTI.
Liu Ho - akit Trump a barátjának nevezett - az ovális irodában felolvasta Hszi Csin-ping Donald Trumphoz címzett levelét. Ebben a kínai vezető a többi között azt hangsúlyozta, hogy a kínai-amerikai kereskedelmi kapcsolatok fordulóponthoz érkeztek, és egyúttal reményét fejezte ki, hogy a két fél továbbra is a kölcsönös tisztelet jegyében folytatja a munkát. Trump nagyszerűnek minősítette Hszi levelét és az amerikai küldöttség vezetője, Robert Lighthizer felé fordulva bejelentette, hogy február elején amerikai tárgyaló küldöttség indul Pekingbe.
Az amerikai elnök közölte, hogy még nem szervezték meg következő találkozóját Hszi Csin-pinggel, de felvetette, hogy ismét a floridai klubjában láthatja vendégül a kínai elnököt. Korábban a Twitteren arról írt, hogy a találkozóra a közeljövőben sor kerül.
Az Egyesült Államok és Kína tavaly nyáron vetett ki kölcsönösen 50-50 milliárd dollár értékű importárura 25 százalékos pótvámot. Szeptember 24-én további, összesen 260 milliárd dollár értékű árura vezetett be pótvámot a két ország. Az Egyesült Államok mintegy 200 milliárd dollár értékű kínai termékre vetett ki az év végéig 10 százalékos pótvámot, amelynek mértékét januártól emelte volna 25 százalékra. Kína 5, illetve 10 százalékos pótlólagos vámot vetett ki 60 milliárd dollárnyi amerikai árura. A januárban esedékes emelést mindkét ország felfüggesztette.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége