Míg 2020-ban 12 millió, addig az idei évben 10,5 millió gyermek születhet Kínában, amely az évente bekövetkezett 10 millió halálozási arány mellett igen csak nyugtalanító - fogalmaz a Bloomberg.
Arról korábban lapunk is beszámolt: Kína népességnövekedése a 2020-ig tartó évtizedben az 1950-es évek óta vezetett hivatalos feljegyzésekben szereplő legalacsonyabb szintre esett vissza, még annak ellenére is, hogy az 1970-es évek végén bevezetett egygyermekes politikát hat évvel ezelőtt eltörölték.
Kapcsolódó
Kína régóta aggódik a népességnövekedés miatt, mivel igyekszik gazdasági felemelkedését és a jólét növelését támogatni. Ezért a kormány most ismét ígéretet tett a családi támogatások növelésére és a gyermekneveléssel járó költségek lefaragására is.
Amíg 2005-ben egy átlagos kínai családnak 490 000 jüanba (25 millió forint) került egy gyermek felnevelése 18 éves korig, addig tavaly ez a szám már 1,99 millió jüanra (100 millió forintra) ugrott.
Több helyi önkormányzati adat szerint a lefrissebb adatok azt mutatják, hogy több észak- és az ország közepén található tartományokban már 18 százalékkal csökkent az újszülöttek száma az előző év azonos időszakához képest.
Kínában a legfrissebb adatok szerint körülbelül 1, 446 milliárd ember él.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Már kilencszer megígérték, most végre pénzt kap a sárbogárdi mentőállomás