Peszkov újságírói kérdésre válaszolt, amely azt tudakolta, hogy vajon orosz részről tervezik-e Ukrajnán keresztül a gázszállítások fenntartását.
"A gázszállítások (2020 után) természetesen azon a nyomvonalon fognak megvalósulni, amely a legkifizetődőbb az eladó, vagyis az Oroszországi Föderáció számára, és amely egyúttal szavatolja a vásárlók, vagyis a nyugat-európai országok energiabiztonságát" - mondta a szóvivő az MTI tudósítása szerint.
Szavai szerint ez "nem politikai, hanem gazdasági célszerűség, a gazdasági haszon, valamint a szállítások stabilitásának és biztonságának kérdése".
Kapcsolódó
A TASZSZ emlékeztetett rá, hogy Maros Sefcovic, az Európai Bizottság energiaunióért felelős alelnöke korábban kijelentette, az unió számára prioritás az ukrajnai tranzit gázútvonal 2020 utáni megőrzése. Ezzel kapcsolatban a hírügynökség kitért arra, hogy Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója június végén közölte, hogy a maximális, Ukrajnán keresztüli gáztranzit 2019 után- amikor lejár a Gazprom és az ukrán Naftohaz között 2009-ben kötött megállapodás - nem haladja majd meg a 15 milliárd köbmétert.
Az ukrán gáztranzit-rendszer évi 120 milliárd köbméter szállítására alkalmas, ám az elmúlt években az új gázvezetékeknek köszönhetően az ukrajnai gáztranzit jelentősen, 50-80 milliárd köbméterre csökkent. Tavaly 80 milliárd köbméter földgáz haladt át Ukrajnán keresztül.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Mi történt? Hatalmas a baj a patinás autógyártónál
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium