Muhammad bin Abdul Rahman ász-Száni sejk jelezte: Katar kész pozitív szellemben párbeszédet folytatni, a tárgyalásoknak azonban összhangban kell állniuk a nemzetközi joggal. A miniszter annak a véleményének adott hangot, hogy az Egyesült Államok támogatja a Katar elleni embargó feloldását tárgyalásokat sürgetve a felek között - írja az Inforadio.hu.
Száni hangsúlyozta: Katar mind a mai napig nincs tisztában azzal, hogy a szomszédos arab országok miért szakították meg vele a diplomáciai kapcsolatokat, valamint a közlekedési és a kereskedelmi összeköttetést. A külügyi tárca vezetője ugyanakkor valótlannak nevezte az állításokat, amelyek szerint Katar támogatná a Muzulmán Testvériség nevű iszlamista pánarab szervezetet és a Gázai övezetet uraló radikális Hamászt.
Kapcsolódó
Szaúd-Arábia, Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek, valamint Bahrein, Líbia, Jemen, Mauritánia, Mauritius és a Maldív-szigetek a múlt hét elején jelentette be, hogy megszakítja diplomáciai kapcsolatait Katarral, azzal vádolva a katari vezetést, hogy terroristákat támogat, együttműködik Iránnal, és beleavatkozik a belügyeikbe.
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat