Továbbra is tart a kanyarójárvány Alsó-Zemplénben, ezért a múlt héten elrendelt rendkívüli állapot továbbra is érvényben marad a Nagymihályi járásban. A portál szerint a Nagymihályi járásban 194 megbetegedést vettek nyilvántartásba, ebből 103-at Nagymihályban, a Malom utcán.
Már Nagykaposon is megjelent a kanyaró: a városból 28 megbetegedést jelentettek. A szomszédos Szobránci járásban hat megbetegedést tartanak nyilván. Eddig 160-an szorultak kórházi ellátásra. Nyolc gyermek esetében komplikációként tüdőgyulladás lépett fel. Haláleset eddig nem történt - közölte Dasa Racková, a szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) szóvivője.
Kapcsolódó
A legtöbb beteg a járvány régi gócpontjairól származik, azaz a nagymihályi Malom utcáról és a nagykaposi Cicarovská utcáról, de új fertőzési helyeket is találtak: Kerészmogyorós (Krisovská Liesková), Kácsánd (Kacanov) és Solymos (Inacovce) térségében.
A rendkívüli állapot értelmében a Nagymihályi járás településein, amelyeket gócpontnak nyilvánítottak elmaradnak a nyilvános rendezvények, illetve a rendőrség folyamatosan megfigyeli a fertőzött személyek mozgását, és segítséget nyújt abban, hogy az érintettek megkapják a szükséges védőoltást.
Az érintett szlovák járás alig 13 kilométerre, míg a gócpontok közül Nagykapos csak 20 kilométerre van a magyar határtól.
Júliusban Szerbiából is tömeges kanyaró okozta megbetegedéseket jelentettek. A betegség újbóli felbukkanása világszerte jellemző, okát pedig kutatók arra vezetik vissza, hogy csökkent az átoltottság. Ez pedig amiatt történt, hogy egyre többen döntenek úgy, hogy nem oltatják be sem magukat, sem a gyermekeiket. Döntésük különböző okokra vezethető vissza, de jellemzően az oltásokkal kapcsolatban gyakran összeesküvést emlegetnek. Már Brüsszel is fellépett a jelenség ellen.
A fotó forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kennedy már megint életekkel szórakozik, újabb kötelező oltást iktatott ki
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek