A Kambodzsában kikötő hajó utasain a helyi egészségügyi szervek elvégezték az összes tesztet, eredményük negatív lett, így a hajón utazó három magyar állampolgáré is - jelentette be az MTI szerint Szijjártó Péter.
Ázsia több országa nem adott kikötési engedélyt a holland zászló alatt hajózó óceánjárónak, amelynek fedélzetén a három magyar állampolgár is tartózkodik.
Kapcsolódó
A negatív tesztet követően az utasok elhagyhatják a hajót. Amennyiben a magyarok igénylik, a minisztérium segítséget nyújt hazajutásukban.
A Japánban karanténba zárt hajóról azt mondta, hogy az utasok közül egyre többen betegednek meg, a három magyar állampolgár azonban, aki a személyzet tagjaként tartózkodik a tengerjárón, nincs közöttük.
Már csak néhány nap van hátra a karantén feloldásáig - tette hozzá a miniszter.
A japán hatóságok a múlt héten kéthetes karantént rendeltek el a koronavírus megjelenése miatt a Diamond Princess üdülőhajón, a vesztegzárat elvileg február 19-éig kell feloldaniuk.
A miniszter közölte: 186 magyar állampolgárról tudják, hogy Kínában van; 28-an az öt legveszélyeztetettebb tartományban tartózkodnak. Velük is kapcsolatban állnak, mindenki jól van, segítséget egyelőre senki nem igényelt.
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak