Kanada pénteki bejelentése szerint a most kivetett vámokból származó bevétel együttes értéke mintegy 16,6 milliárd kanadai dollár (12,8 milliárd dollár, 1 kanadai dollár=211,32 forint), ami nagyjából fedezi az amerikai vámemelés hatását. Kanada két listát állított össze. Az egyikbe azok a termékek kerültek, amelyeknek az importvámja 25 százalékra emelkedik, míg a másik listán szereplőké 10 százalékra nő.
Az első kategóriába olyan termékek kerültek, mint például a vasútépítéssel kapcsolatos fémtermékek, továbbá fémcsövek és fémdrótok. A másik kategóriába került például több élelmiszeripari termék (joghurtok, cukorkát, narancslevek, kávé), és ide sorolták a mosószereket, a WC-papírt, a játékkártyákat és hálózsákokat.
Donald Trump amerikai elnök március 23-án jelentette be, hogy 25 százalékos védővámmal sújtja az acél-, és 10 százalékos vámtarifával az alumíniumtermékek behozatalát. A Fehér Ház átmeneti időre mentesítést adott az Európai Uniónak, Kanadának, Mexikónak, Brazíliának és Argentínának, abban a reményben, hogy ezekkel az országokkal a végleges mentesítésért cserébe az Egyesült Államoknak kedvező gazdasági megállapodást sikerül kötnie. Kanadával és Mexikóval Washington élénk tárgyalásokat is folytatott az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) amerikai érdekeknek jobban megfelelő átalakításáról, de egyelőre nem sikerült tető alá hozni a megállapodást.
Ezután Wilbur Ross amerikai kereskedelmi miniszter csütörtökön bejelentette, hogy az európai uniós, a kanadai és a mexikói termékekre ugyanolyan tarifák lesznek érvényesek, mint a legtöbb más országéra. Kanada az Egyesült Államok legnagyobb acélszállítója, a teljes amerikai importon belül Kanada részesedése 16,7 százalék.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Eldőlt: ez a lista már biztosan nem lesz ott a szavazólapon
Nincs vége a győri korrupciós sagának: drámai fejlemény borzolja a kedélyeket