A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint az eurózóna inflációja 2025 második felében valószínűleg visszatér az Európai Központi Bank (EKB) 2 százalékos céljához.
Az IMF euróövezeti jelentése szerint az EKB fokozatosan enyhíthet a monetáris politikán, üteme a statisztikai adatoktól függ. Az euróövezeti infláció 2,6 százalék volt májusban, meghaladta az áprilisi 2,4 százalékot.
Kapcsolódó
Az összességében lassuló inflációra vonatkozó előrejelzések szerint 2025 harmadik negyedévének végére 2,5 százalékra csökkenhet az EKB betéti kamata.
Az IMF szakértői ezt a kamatszintet semlegesnek tartják, vagyis nem korlátozzák, de nem is ösztönzik a gazdasági aktivitást.
Az EKB júniusi ülésén egyenként 25 bázisponttal csökkentette a három irányadó eurókamat szintjét. Az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 4,25 százalék, az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 4,50 százalék, a betéti kamatláb pedig 3,75 százalék lett.
Az IMF áprilisi előrejelzése szerint az eurózóna gazdasága 2024-ben 0,8 százalékkal, 2025-ben 1,5 százalékkal bővül, miután tavaly a térség GDP-je 0,4 százalékkal nőtt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán