Oroszország leállította az együttműködés minden formáját a NATO-val - mondta a Moscow Times tudósítása szerint Alekszander Grusko orosz külügyminiszter-helyettes, hozzátéve, hogy olyan viszony alakult ki a felek között, amely tükörképe a hidegháború idején fennállt státus quónak. A politikus szerint valójában a nyugati szövetségi rendszer függesztette fel a katonai és polgári együttműködést 2014 tavaszán, amikor Oroszország elkonfiskálta a Krím félszigetet Ukrajnától.
Ezt számos vita követte kezdve a Krímet az orosz szárazföldtől elválasztó Kercsi-szoros körüli haditengerészeti kardcsörtetéstől egészen addig, hogy az USA felmondta a még a hidegháború idején kötött szerződéstől a középhatótávú nukleáris fegyverek leszerelésétől. Valójában a NATO adta fel a pozitív kapcsolatok fenntartásának lehetőségét Oroszországgal - összegezte kormánya álláspontját Grusko, aki 2012 és 2018 között országa állandó képviselője volt a katonai szövetségnél.
A külügyminiszter-helyettes óvott attól, hogy a NATO katonai konfliktusba keveredjen az orosz hadsereggel, úgy véli, minden értelmes ember bízik abban, hogy ez nem következik be. Egy ilyen összecsapás humanitárius katasztrófához vezetne, amit bizonyára Washingtonban és Brüsszelben is tudnak - tette hozzá.
Mintha válasz lett volna
Grusko egy nappal azt követően nyilatkozott, hogy egy korábbi amerikai katonai vezető aggodalmának adott hangot a romló orosz-USA kapcsolatok miatt. Arról beszélt, hogy ennek következtében atomháború robbanhat ki, hiszen előfordulhat egy olyan hiba vagy tévedés, amelyet a jó kommunikációval meg lehet előzni.
Az a veszély fenyeget, hogy visszasüllyedünk a hidegháborúba, ami senkinek sem lenne jó - fejtegette az AP-nek nyilatkozva James Stavridis nyugalmazott haditengerészeti admirális, aki 2009 és 2013 között a NATO főparancsnoka volt. A két fél katonai elitjének állandó politikai szintű egyeztetése nélkül fennáll egyre nő veszélye egy valódi új hidegháború kirobbanásának - mondta, és úgy tűnik, sajnos jó jósnak bizonyult.
Amerikai hadosztály települ Lengyelországba
Felgyorsul a lengyelországi amerikai katonai jelenlét megerősítése, a tervet Donald Trump amerikai elnök valószínűleg szeptember 1-jén, a második világháború kitörésének 80. évfordulóján jelenti majd be Varsóban - írta az MTI, átvéve a Rzeczpospolita hírét. Washington azt jelezte Varsónak, hogy Andrzej Duda lengyel államfőt június közepén hívnák meg a Fehér Házba, hogy "megoldják az utolsó vitás kérdéseket az Egyesült Államok lengyelországi bázisainak fejlesztését illetően".A Rzeczpospolita úgy tudja, a jelenlegi amerikai fejlesztési tervek "egy hadosztály-formátumról" szólnak. A lap már március közepén megírta: az amerikai védelmi minisztérium felajánlotta Varsónak, hogy állandóvá teszi a Lengyelországba küldött amerikai alakulatok egy részének jelenlétét. A Lengyelországba 2017-ben, úgynevezett állandó rotációs jelleggel telepített, jelenleg összesen mintegy 4500 főt számláló amerikai alakulatok egy része a jövőben állandó jelleggel állomásozna az országban.Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető