Egyes elektronikai gyártók, amelyek az ukrajnai inváziót követően leállították termékeik forgalmazást vagy azok promócióját Oroszországban, most minden korábbinál nagyobb elánnal kezdték újra hirdetési tevékenységüket.
Ezek között éllovas a kínai Honor és a Xiaomi, a dél-koreai Samsung és a tajvani Acer – erről a Kommerszant számolt be a TelecomDaily adataira hivatkozva.
Kapcsolódó
Az NMi Group reklámholding megerősítette a Kommerszantnak, hogy
néhány nyugati márka 2023-ban újrakezdte a marketingtevékenységet az orosz piacon
A lap információi szerint már a háború előtti költéseket is meghaladták, körülbelül 2-5 százalékkal.
A szankciós kockázatok miatt a cégek trade marketinget alkalmaznak – vagyis a márka a reklámköltségvetést és a promóciós stratégia irányításának jogát teljes egészében harmadik félre, leggyakrabban piacterekre ruházza át, így már a kiskereskedők és a forgalmazók töltik be a hirdetői szerepet.
Az EU megelégelte a Kreml kínai beszerzéseit, újabb szankció jön
A kínai vámügyi főigazgatóság januárban közzétett adatai azt mutatták, hogy Peking és Moszkva kereskedelmi kapcsolatai 2023-ban rekordot döntöttek. Ezt az EU nem hagyhatja szó és szankció nélkül. >>>A Kommerszant által megkérdezett szakértők azonban úgy vélik, hogy hiába a főnixmadárként feltámadó reklámhadjárat, a márkák mégis nehezen tudják növelni piaci részesedésüket.
„A legnagyobb probléma ugyanis a rendszertelen ellátás. Ha ugyanis egy bolt egy adott laptop- vagy okostelefonmodellt hirdet, de néhány nap múlva elfogynak a készletei, akkor a teljes hirdetési stratégia bukik” – mondta a lap egyik informátora.
Az ukrajnai háború kezdete óta számos külföldi elektronikai gyártó leállította a termékeinek Oroszországba történő szállítását. Köztük volt a Samsung , az Apple, a Honor és mások. A Wall Street Journal korábban megjegyezte, hogy a kínai technológiai cégek a szankciók és a beszállítók nyomására csökkentették a jelenlétüket az orosz piacon anélkül persze, hogy ezt nyilvánosan bejelentették volna.
Business Talks 2024
Az Economx következő konferenciájára, a Business Talks 2024-re még itt vásárolhat jegyet, a programról pedig itt tájékozódhat.
Legolvasottabb
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező