A kijevi gazdasági minisztérium mai közlése szerint idén 19 százalékos inflációt várnak. Mint Anatolij Makszjuta, a miniszter első helyettese elmondta, az első félévben a fogyasztói árszínvonal 11,6 százalékkal emelkedett, a nemzeti valuta, a hrivnya értékének több mint 47 százalékát vesztette el, a GDP 3 százalékkal csökkent, és az év végéig további 6 százalékot zuhan - közölte az ITAR-TASZSZ. Makszjuta szerint a romló makrogazdasági helyzet oka a háború mellett az orosz szankciók, amelyek gátolják az ukrán exportot.
A helyzet azonban Oroszországra is hatással van. A nyugati szankciók és a kelet-ukrajnai harcok eszkalálódása elvihetik az oroszok jövedelmének ötödét - állítja Alekszej Kudrin volt orosz pénzügyminiszter. Véleménye szerint ha a konfrontáció új menete mindkét oldalon a katonai kiadások növekedéséhez vezetne. Azonban mivel Moszkva katonai költségvetése csupán a tizede a NATO-énak, ez jobban megviselné az orosz gazdaságot, lenyomná a GDP-t és az emberek jövedelmét. Az új szektorális szankciók önmagukban is elegendőek lehetnek ahhoz, hogy stagnálásból mínuszba vigyék a gazdaságot.
Legolvasottabb
Fellélegezhetnek a nyugdíjasok, nyáron érkezik a jelentős emelés
Borulnak a húsvéti utazások, kapkodnak a turisták után a szállodák
Fokozódik a feszültség a Hormuzi-szorosnál: Trump hét országot mozgósítana
Jön a milliomosok adója: van, aki már menekíti a vagyonát
Többnapos autós őrület jön Budapest határában
Aranyat adna el? Ezekre a buktatókra figyelmeztet a szakértő
Durva átverésre figyelmeztetnek, megint a mesterséges intelligencia a hunyó
Zelenszkijnek van egy tippje, hogyan lehetne befejezni a háborút
Drámai reggel a piacokon: drágul az olaj, gyengül a forint, zuhannak a tőzsdék