A Global Financial Centres Index (GFCI) nemrégiben készített és nyilvánosságra hozott rangsorában hét európai város szerepel a világ 20 legértékesebb pénzügyi központja között.
Míg a listát mindent egybevetve, globálisan New York vezeti, addig a legelőkelőbb európai helyet London foglalja el. A GFCI listára másodikként befutó Londont Szingapúr és Hongkong követi.
A svájci Genf az egyetlen európai város, amely csatlakozott a brit fővároshoz a top 10-ben. A GFCI szerint Genf 29 ponttal növelte előnyét tavalyhoz képest, és az elmúlt évben a 23. helyről a 10. helyre lépett előre. Genf ráadásul mindössze öt ponttal marad el az ötödik helytől, amelyet San Francisco foglal el – írja az Euronews.
Az elemzők a svájci szabályozási környezetet és a korrupció alacsony szintjét említik a város pénzügyi erejének hatalmas előnyeként.
Frankfurt, amely többek között az Európai Központi Bank és a Deutsche Bank székhelye, a legfrissebb jelentésben az európai dobogó harmadik helyét csípte el, megelőzve Párizst.
A top 20-as helyezért elérő európai városok közül Luxemburg a 16., Zürich a 18., Amszterdam pedig a 19. helyre került. Németország a legerősebb európai nemzet, ha a rangsort országonkénti bontásban vizsgáljuk, miután öt német város fért be az első 50-be, köztük Berlin, Stuttgart és München.
Amit a lista készítői egyebek mellett figyelembe vettek:
- a Transparency International Korrupció Érzékelési Indexe;
- a város gazdasági teljesítményének növekedése;
- a város márkaépítése;
- versenyképessége;
- a város pozitív megítélése, nemzetközi reputációja;
- a biztonság, a stabilitás, a kulturális kínálat és az életminőség, amely vonzó lehet mind a vállalkozások, mind a pénzügyi szakértők és a befektetők számára.
Tippeljen, melyik a tíz legbiztonságosabb város jelenleg az Európai Unióban
Az Európai Bizottság biztonsági szintjük alapján rangsorolt városokat. Az első helyen Koppenhága végzett, második lett a spanyol Oviedo városa, a harmadik helyet pedig Ljubljana szerezte meg.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Business Talks 2024
Az Economx következő konferenciájára, a Business Talks 2024-re még itt vásárolhat jegyet, a programról pedig itt tájékozódhat.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek