Az Eurostat előzetes gyorsbecslése szerint a harmadik negyedévben a szezonálisan kiigazított GDP az előző negyedévhez képest 0,2 százalékkal nőtt az euróövezetben a második negyedévi 0,1 százalékos növekedés után. A piac a második negyedévivel megegyező 0,1 százalékos növekedést várt a harmadik negyedévre is.
A negyedéves növekedési ütem az EU-ban is meghaladta a harmadik negyedévben a második negyedévit: 0,3 százalék lett 0,2 százalék után. Éves összevetésben a bruttó hazai termék az euróövezetben a várt 1,2 százaléknál kissé nagyobb mértékben, 1,3 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben, ugyanakkor elmaradt a második negyedévi 1,5 százalékos éves ütemtől. Az EU-ban 1,5 százalékkal nőtt a GDP a harmadik negyedévben az 1,6 százalékos második negyedévi növekedés után.
Az MTI azt írja, a legnagyobb negyedéves növekedési ütemet Svédország érte el a harmadik negyedévben, 1,1 százalékosat. Portugália 0,8 százalékos, Csehország pedig 0,7 százalékos növekedéssel szintén kimagasló eredményt ért el.
Cégdemográfia: végre egy EU-s rangsor, amiben vezetünk
Napvilágot látott egy olyan uniós mutató, amelyben nemhogy nem sereghajtók, de kifejezetten az elsők lettünk: a legkisebb arányban az itthoni vállalkozások fuccsoltak be EU-s viszonylatban. Uniós szinten is kedvező fejlemény, hogy több vállalkozás nyitotta meg kapuit, mint ahány lehúzta a rolót. Önfeledten örvendezhetünk, vagy ez csak a jéghegy csúcsa? Grafikonon mutatjuk, hányadán is állunk.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító