"Katasztrófa a kereskedelem és katasztrófa a gazdaságunk számára. A károk számláját az állam állja szolidaritásból, és a biztosítóknak, mindenkinek bele kell tennie a magáét" - fogalmazott a miniszter újságíróknak. Emlékeztetett arra, hogy a karácsony előtti időszak az egyik legfontosabb a kereskedelem számára, és hozzátette, hogy a tüntetők által okozott rongálások miatti, az év vége előtt esedékes kártérítések kifizetését el kell halasztani a jelentős összegek miatt - idézi az MTI.
"Azt javasoljuk, hogy minden egyes kereskedő személyes helyzetét vegyük figyelembe a szociális járulékok és az adók befizetésénél" - tette hozzá Bruno Le Maire. Egy héttel azután, hogy a párizsi zavargások képei bejárták az egész világot, a sárgamellényesek szombaton ismét tömegesen vonultak utcára a francia fővárosban és a vidéki nagyvárosokban a kormány gazdaságpolitikája ellen tiltakozva, országszerte mintegy 125 ezren tiltakoztak a múlt heti 136 ezer után. Párizsban és a nagyobb városokban a be nem jelentett megmozdulásokon a radikális tüntetők és a rendőrök között számos helyen történtek összecsapások, és a kizárólag az összetűzést kereső rendbontók is megjelentek a tömegben, gépkocsikat borogattak és gyújtottak fel, üzleteket fosztogattak.
Kapcsolódó
A gazdasági miniszter szerint "fontos a Franciaországot és a franciákat érintő válságot teljes mélységében mérlegelni. Ez nem csak egy szociális vagy gazdasági válság, ez egy nemzeti válság, egy olyan nemzeté, amely képtelen egységes módon a jövőjét előrevetíteni. Ezen a szinten kell választ adni a helyzetre" - hangsúlyozta a tárcavezető, aki "nagyon konkrét és nagyon egyenes válaszokat ígért Emmanuel Macron államfő részéről. A köztársasági elnök sajtóhírek szerint jövő hét elején fog megszólalni egy televíziós beszédben.
A gazdasági miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a válságra a megoldás nem kizárólag az államtól érkezhet, abban valamennyi, az ország gazdasági tevékenységében szerepet játszónak részt kell vállalnia. A francia kormány - eleget téve a sárgamellényes mozgalom legfőbb követelésének - a héten bejelentette, hogy eltörli az üzemanyagadó jövőre tervezett emelését, és életszínvonal-megőrző intézkedésekkel helyettesíti azt, de a tüntetők ezt már kevésnek tartják, és egyre több szociális jellegű követelést támasztanak, valamint Emmanuel Macron távozását is követelik.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt