A 28 éves Hope Hicks az elnök egyik bizalmas munkatársának számít, aki a tavalyi elnökválasztási kampányban is kommunikációs munkatársként dolgozott Donald Trump mellett.
A kinevezéséről nyilvánosságra hozott közlemény szerint Hicks a Fehér Ház szóvivőjével, Sarah Huckabee Sandersszel együttműködve irányítja átmenetileg a kommunikációs igazgatóságot.
Kapcsolódó
A kommunikációs igazgatói posztot korábban Anthony Scaramucci, New York-i bankár töltötte be, őt azonban alig tíz napig tartó megbízatás után az elnök leváltotta és a Fehér Házból is eltávolította.
Általános vélekedés szerint Scaramucci megosztó, stílusában rendkívül trágár személyiség volt, s amikor John Kelly korábbi belbiztonsági miniszter átvette a kabinetfőnöki posztot, azonnal megváltak tőle.
A Fehér Ház egyik munkatársa -a Politico című lapnak nyilatkozva - közölte, hogy az elnök nemsokára megnevezi a tényleges kommunikációs igazgatót is.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az újságírók harmadát utcára teszi a Jeff Bezos tulajdonolta amerikai lap