Kína megtorolta az Egyesült Államokkal szemben a Donald Trump elnök által kivetett új vámokat, bejelentve, hogy 84 százalékra emeli az amerikai árukra kivetett vámot, ezzel jelentősen kiéleződött a kereskedelmi konfliktus a világ két legnagyobb gazdasága között.
A kínai ellenintézkedések április 10-én lépnek hatályba egy szerdai kormányzati közlemény szerint. Kína lépésére azután került sor, hogy Trump legújabb vámjai szerda délben hatályba léptek, így az idén bejelentett kumulatív mérték 104 százalékra emelkedett.
Egy nappal korábban Kína bejelentette, hogy „a végsőkig harcol”, ha az Egyesült Államok ragaszkodik az újabb vámokhoz.
Kína emellett hat céget felvett a megbízhatatlan szervezetek listájára, 12 amerikai szervezetet pedig az exportellenőrzési listájára.
Őrült tempóban változnak az infók
Néhány órája még úgy volt, hogy Kína már tárgyalóasztalhoz ülne az amerikai vezetéssel.
Ahogy akkor megírtuk, Kína nem tudja tehetetlenül nézni az ámokfutást, amit Trump rendez a vámokkal, és már nem az ellenlépésben, hanem a párbeszédben látja a megoldást.
Ennek most annyi.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat