Amióta az emberiség jelentős hányada az utóbbi évtizedekben elérte azt a jóléti szintet, ahol az anyagiak már nem korlátozzák az élelmiszerfogyasztást (legalábbis mennyiségileg), az egyik legsúlyosabb probléma az elhízás lett, amely több betegség valószínűségét is növeli, mint például a diabétesz.
A siker a dán növekedést is megdobja
A dán Novo Nordisk két termékével úgy tűnik, áttörést ért el, az eddigi eredmények bíztatók az Ozempic és Wegovy készítmények esetében. A részvényárfolyam 3 év alatt a 200 százalékkal nőtt, augusztusban pedig a CNBC szerint megjelentette a cég klinikai teszteredményeit, melyek szerint a Wegovy 20 százalékkal csökkentette a súlyos szívbetegségek és a velük összefüggő halálozás kockázatát.
Az optimizmus olyan nagy, hogy Dánia megemelte idei gazdasági növekedési előrejelzését 0,6-ról 1,2 százalékra, elsősorban a gyógyszeriparnak köszönhetően. A Novo Nordisk részvényárfolyama péntek délelőtt olyan szintet ért el, hogy két és fél éve után megtörte az LVMH (Louis Vuitton Moet Hennessy) uralmát, mint Európa legértékesebb cége. Egyelőre csak bő egy órán át volt az élen a Novo Nordisk, de a továbbiakban bármikor átveheti tartósan is az első helyet, ha a cég iránti érdeklődés ilyen erős marad.
Európa legnagyobb cége, a világ leggazdagabb embere
A Louis Vuitton árfolyamát az utóbbi időben kissé visszavetette a kínai lassulás, miután a további növekedés nem kis hányadát a nagy ázsiai országtól várták. AZ LVMH fő tulajdonosa, Bernard Arnault az idei év első felében a világ leggazdagabb emberre volt, ami mutatja cége páratlan sikerét. Az első helyet azonban visszaszerezte tőle Elon Musk, miután a Tesla indokolatlanul mélyre eső árfolyama újra a magasba emelkedett.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A forint máris megkezdte a csúszkálást
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben