Az Európai Unió statisztikai hivatala szerdán azt közölte, hogy az eurózóna inflációja 2,6 százalékra emelkedett júliusban.
Közgazdászok előzetesen arra számítottak, hogy a júliusi adat nem változik a júniusi 2,5 százalékos értékhez képest.
A maginfláció 2,9 százalékot ért el júliusban, szemben az elemzők 2,8 százalékos becslésével. Júniusban ez a mutató szintén 2,9 százalék volt.
Az energiaárak 1,3 százalékkal emelkedtek egy év alatt júliusra az előző havi 0,2 százalék után. A nem energetikai ipari termékek ára 0,8 százalékkal emelkedett a júniusi 0,7 százalék után. A szolgáltatások inflációja júliusban 4 százalék volt a júniusi 4,1 százalék után.
Az élelmiszerek áremelkedése 2,3 százalékra lassult a júniusi 2,4 százalék után.
A legnagyobb euróövezeti tagállamok közül Németországban és Franciaországban egyaránt 2,6 százalékra emelkedett az infláció júliusban a júniusi 2,5 százalékról, Olaszországban pedig 1,7 százalékra 0,9 százalékról. Az infláció Spanyolországban 2,9 százalékra csökkent 3,6 százalékról.
A befektetők most azt mérlegelik, hogy a friss adatok hogyan befolyásolják az Európai Központi Bank (EKB) lehetséges jövőbeli kamatcsökkentési pályáját. Az EKB július eleji ülésén nem változtatott a kamatokon, miután júniusban csökkentette azokat. A következő vágásra szeptemberben kerülhet sor.
Rácáfolt az elemzőkre az eurózóna gazdasága
A második negyedévben szezonális kiigazítással 0,3 százalékkal nőtt a GDP az előző negyedévhez képest mind az euróövezetben, mind az Európai Unióban. Spanyolország és Franciaország vitte a prímet, Németország viszont csalódást okozott.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ha társasházban lakik, most jól figyeljen: ezt Ön sem fogja megúszni

Mocskos titkot árult el egy buszvezető, ez tényleg undorító

Bukhatjuk a Németország-kártyát: a német gazdaság duplázott

Sikerülhet Orbán Viktor mesterterve: drámai folyamatokat indítottak el a háttérben

Gyanúsan mozgolódnak az oroszok a hatalmas atomerőmű körül - visszavonhatatlannak tűnik amire készülnek

Üzent az MVM azoknak, akik kiakadtak a rezsiszámlán

Megvennék a világ legpikánsabb oldalát – új kezekbe kerülhet az OnlyFans

Az OTP-t kell figyelni pénteken

Megduplázta a pénzét, aki kínai autórészvényekbe fektetett
