A vállalat első embere azt mondta, miközben az USA liberalizációra készül, addig Európa jó úton halad afelé, hogy új szabályozásokat vezessen be.
Ekholm csatlakozott a rivális Nokia vezérigazgatójához, Pekka Lundmarkhoz, valamint a német szoftveróriás, az SAP SE és a holland félvezető berendezéseket gyártó ASML Holding NV vezetőihez azon a rendezvényen, ahol kiemelték, hogy lemaradásban vannak Európa technológiai és távközlési ágazatai.
A Bloomberg azt írja, az Európai Bizottság adatai szerint a világ 50 vezető technológiai vállalata közül mindössze négynek van székhelye az Európai Unióban.
Az európai távközlési szolgáltatók szerint nem tudnak eleget beruházni az 5G berendezésekbe egy olyan piacon, ami a kínainál és az amerikainak zsúfoltabb és szabályozottabb.
A technológiai vállalatok mellett általánosságban egyre többen akarják arra ösztönözni az EU-t, hogy adjanak több teret az innovációnak azzal, hogy csökkentik a bürokráciát. Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) korábbi vezetője tavaly átfogó jelentésében foglalta össze, hogy meglátása szerint hogyan lehetne több beruházással és politikai reformmal fenntartani a térség versenyképességét.
Számos amerikai techóriás és befektető éppen azért üdvözölte Donald Trump újraválasztását az elmúlt hetekben, mert arra számítanak, hogy a beiktatás előtt álló elnök az elődjéhez, Joe Bidenhez képest kevésbé intervencionista megközelítést alkalmaz az iparággal kapcsolatban.
A leköszönő elnök szerdai búcsúbeszédében arra figyelmeztetett, hogy „ultragazdag oligarchia” és egy „tech-ipari komplexum” rajzolódik ki Amerikában, ami veszélyt jelent a demokráciára.
Közeleg a Trump-korszak, újra barátkozni kellene Washingtonnal
Az IPPR kutatóintézet szerint alapjaiban át kellene dolgozni a Brexit utáni szabályokat, hogy az Európai Unió és az Egyesült Királyság újra összehangoltabb legyen.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre