A gáztárolókban összesen 93 milliárd köbméternyi földgáz áll rendelkezésre a 27 uniós tagállam számára, amely a tagországok gázkeresletének közel harmadát fedi le – írja az MTI.
Lettországban a töltöttség 77 százalékon, Franciországban 84 százalékon áll, Spanyolországban pedig a 99 százalékot is meghaladja.
Az Európai Bizottság nem közölte, hogy az egyes országok töltöttségi szintje hogy viszonyul az éves fogyasztáshoz, ami pontosabb képet adhat az ellátás biztonságáról.
Kadri Simon, az EU energiaügyi biztosa azt mondta, az EU felkészült a fűtési szezonra, ami nagyban hozzájárul a stabil energiapiachoz a következő hónapokban.
Az ukrajnai háború kitörése után döntött a Bizottság arról, hogy minden év november elsejéig el kell érniük az európai gáztározóknak a nominális kapacitás 90 százalékát. Ezen túlmenően a tagországok elkötelezték magukat, hogy 15 százalékkal csökkentik a gázfogyasztást 2024 márciusáig.
Magyarország bőségesen elspájzolt gázból
A következő fűtési szezonra készülve április óta folyamatosan töltik a hazai gáztárolókat. A kiemelkedő kapacitású létesítményekben jelenleg elérhető gázmennyiség 3,9 milliárd köbméter. A rendelkezésre álló készlet ezzel beérte a nemzetközi energiaválság előtti utolsó teljes év, 2021 lakossági fogyasztásának szintjét. Bővebben--->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk