A belga hírszerző szolgálat kémkedés gyanúja miatt kezdte el megfigyelni a kínai online kereskedőóriás, az Alibaba fő európai logisztikai központját. A céget elsősorban az érzékeny adatok felhasználásával kapcsolatban vizsgálják – értesült a Financial Times.
Az Alibaba liège-i teherszállító repülőtéren működő logisztikai részlegével kapcsolatban a belga biztonsági szolgálatok azt mondták a lapnak, azt vizsgálják, történt-e a kínai érdekeltségek által végrehajtott „lehetséges kémkedést és/vagy beavatkozást”.
Az Alibaba még 2018-ban állapodott meg Belgiummal a központ megnyitásáról Liège-ben, Európa ötödik legnagyobb teherszállító repülőterén. Ezzel 100 millió eurós beruházást hajtottak végre vallon régió gyengélkedő gazdaságába. Állítólag két évvel a központ megnyitása már a Belga Állambiztonsági Szolgálat (VSSE) már biztosan megfigyelte az Alibaba tevékenységét. A vizsgálat fókuszában az érzékeny gazdasági információkat összegyűjtő szoftverrendszerek bevezetése állt.
Az Alibabával folytatott akkori tárgyalások légköre egy korábbi évszázadot tükrözött, a naivitás ideje azonban lejárt
– mondta Vincent Van Quickenborne belga igazságügyi miniszter.
Júliusban új törvény lépett életbe az országban a kritikus infrastruktúrába irányuló külföldi befektetések átvilágítására. A liège-i telephely az egyetlen európai logisztikai központ, amelyet az Alibaba logisztikai leánya, a Cainiao üzemeltet. Főleg az AliExpress online vásárlási oldalon keresztül közvetlenül az európai fogyasztóknak értékesített árukat kezeli. A logisztikai központ egy ipari raktárterületen található, amely hozzáférést biztosít a repülőtérhez. Az alkalmazottak az árukat be- és kirakodják a repülőgépekről, majd közvetlenül a 30 ezer négyzetméteres hangárba viszik, ott szétválogatják, majd továbbküldik.
Az egyik lehetséges kémkedési kockázat a Cainiao logisztikai eljárások egyszerűsítésére használt szoftveréhez kapcsolódik, amely az Alibaba „elektronikus világkereskedelmi platformjának” (EWTP) része.
A fő gond az, hogy ez a kereskedelmi és logisztikai rendszer sok betekintést enged a kínaiak számára az ellátási láncokba és azok esetleges sebezhetőségeibe.
Egy az Alibaba és a kínai kormány közötti kapcsolatokat jól ismerő forrás szerint a logisztikai központoktól elvárják, hogy információkat adjanak át a helyi hangulatról, és jelentsenek adatokat az európai kereskedelemről és logisztikáról a pekingi hatóságoknak.
Nemrég a holland kormány tiltotta meg a munkahelyi telefonokon az AliExpress és a WeChat használatát. Összesen tíz alkalmazást blokkoltak, négyet Kínából, a többit pedig Oroszországból, Iránból és Észak-Koreából. A betiltott alkalmazások mind olyan országokból származnak, amelyekről az holland hírszerző szolgálat úgy véli, hogy kémtevékenységet folytatnak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Januári rezsistop: tényleg a hideg miatt kellett?