Az S&P Global által összeállított összetett beszerzési menedzserindex szeptemberben 48,9-re csökkent az egy hónappal korábbi 51-ről, a növekedést a zsugorodástól elválasztó 50-es küszöbérték alá. Az elemzők korábban arra számítottak, hogy az index kis mértékben, 50,5-re csúszik vissza.
A német hozamgörbe egyik kulcsfontosságú szegmense az adatok közzététele után normalizálódott. A kereskedők ugyanis abban bíztak, hogy az Európai Központi Banknak fel kell gyorsítania a kamatcsökkentés ütemét a 20 ország gazdaságának támogatása érdekében – írja a Bloomberg.
A kétéves kötvények kamatlába hétfőn a 10 éves kötvények kamatlába alá csökkent, így a két futamidő közötti különbség 2022 novembere óta ismét nulla fölé került, ezzel együtt pedig az euró árfolyama is visszaesett. A kibocsátás ugyanakkor a blokk mind a 20 országában csökkenni kezdett, már a második negyedévtől kezdődően.
A fogyasztók ugyanis továbbra is csak nagyon óvatosan költekeznek, dacára annak, hogy az infláció egyre hidegebb, a bérek pedig emelkednek. A különösen Kínában gyenge külföldi kereslet szintén terheli a gyárakat, és ezt a problémát többszörösen is aláhúzzák a német autógyárak, mint a Volkswagen vagy a Mercedes-Benz.
Cyrus de la Rubia, a Hamburg Commercial Bank közgazdásza szerint az euróövezet egyre inkább a stagnálás felé tart, és ezt az új megrendelések és a rendelésállomány számának gyors csökkenésének figyelembe vételével nem nehéz megjósolni.
Az EKB bizonyos tisztviselőit azonban ennél is jobban aggasztja, hogy a lendület továbbra is lassú és arra hívják fel a figyelmet, hogy nem szabad túl sokáig fojtogatni a gazdaságot a szigorú monetáris politikával.
A jegybank ezen tisztviselői azt is megszellőztették, hogy a következő kamatdöntő ülésen valószínűleg helyben hagyják a kamatlábakat, miután szeptemberben az idén másodjára csökkentették azokat. Azonban szakértők szerint egy drasztikus gazdasági változás az ő véleményüket is megváltoztathatja.
Kijött az uniós inflációs adat, lehet hasonlítgatni a magyarral
Augusztusban a szolgáltatások ára nőtt a legnagyobb mértékben, 4,1 százalékkal a júliusi 4,0 százalékot követően.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Hibázott a kormány, de állítja, már korrigálta a tanárok bérét