Az új görög kormány kialakítását övező politikai cívódás megoldására nincs sok ideje Görögországnak. Hétfő este ugyanis összeülnek az eurózóna pénzügyminiszterei (a találkozón a görög miniszterelnök-helyettes, Evangelos Venizelos is részt vesz), ahol már kész eredményeket várnak - írta a Reuters.
A megoldás pedig könnyen lehet, hogy továbbra is az egységkormány lesz. Korábban az ellenzék felajánlotta, hogy hajlandó benne részt venni, amennyiben Georgiosz Papandreu távozik a kormány éléről. Kormánypárti források szerint a miniszterelnök ezt elfogadta és világossá tette, hogy ha tényleg létrejön az alku, hajlandó lesz lemondani pozíciójáról.
Kapcsolódó
Abban, hogy helyre álljon a bizalom Görögországgal szemben, azaz hiteles legyen a 130 milliárd eurós csomag érdekében vállalt költségvetési intézkedések megvalósításában, egy egységkormány megalakítása sokat segítene - mondta Olli Rehn, az EU gazdasági és monetáris ügyekért felelős biztosa.
Még ha nagy viták vannak most Görögországban, abban egyetértenek a politikusok, hogy mindent még vasárnap kell megoldani, mert holnap megoldás nélkül elszabadulhat a pokol - fogalmazott egy kormánypárti képviselő.
Legolvasottabb
Egyre nagyobb gáz van: taktikáznak a magyarok, szorul a hurok Európában
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Rátenyerelt a WHO a pánikgombra: szinte pontosan ugyanaz a forgatókönyv, mint a Covidnál
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Horrorszámlát kaphat, ha ezekre nem figyel oda most: csak így kerülheti el a kész anyagi csődöt
Egyre hangosabban ketyeg a nyugdíjbomba: mennyit bír el még a kassza?
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni