"Oroszország készségéről van szó mindkét fél kívánsága esetén. Két fél között közvetítővé válni saját elhatározás alapján nem lehet. Mivel a konfrontatív üzenetváltás Phenjan és Washington között zajlik, értelemszerűen Oroszország készsége arra irányul, hogy megnyissa az utat a feszültség csökkentése előtt" - idézi az MTI.
A Koreai-félszigeten a feszültség Észak-Korea nukleáris és rakétakísérleteinek felújítása miatt nőtt meg. Phenjan, 75 napi szünet után, november 29-én újabb rakétát bocsátott fel. December 4-én az Egyesül Államok és Dél-Korea légiereje minden korábbinál nagyobb léptékű hadgyakorlatba kezdett, amit Phenjan éleset elítélt.
Demokratikus minimum?
Alekszej Navalnij ellenzéki politikusnak az elnökválasztási küzdelemből való kizárásáról, illetve a politikus ezt követő bojkott-felhívásáról szólva Peszkov kijelentette: tüzetesen meg kell vizsgálni, hogy a szavazási távolmaradásra való felszólítás megfelel-e az orosz törvényeknek. A szóvivő szerint a kizárás nem kérdőjelezi meg a választások legitimitását.
Az orosz Központi Választási Bizottság azzal az indoklással utasította el hétfőn Navalnij elnökjelöltként való bejegyzését, hogy a politikus gazdasági bűncselekmény miatt 2017-ben próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kapott, így tíz évig nem indulhat jelöltként választásokon. Navalnij koncepciósnak minősítette az ellene hozott bírósági ítéletet.
Alekszej Navalnij 2009-ben vált ismertté, hivatalos személyek korrupciós ügyeinek felderítése miatt. 2011-ben a választási csalások által kiváltott tömegtűntetések egyik szervezője volt. 2013-ban a moszkvai polgármester-választáson megkapta a szavazatok 30 százalékát. Idén a hatóságok általi akadályoztatások ellenére két országos korrupcióellenes tiltakozást volt képes megszervezni.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba