Megszakadtak a munkamegbeszélések Észak-Korea és az Egyesült Államok között a nukleáris leszerelésről - közölte újságírókkal Stockholmban Kim Mjong Gil észak-koreai főtárgyaló. Az amerikai külügyminisztérium egész más hangnemben nyilatkozta, hogy a 8 és fél órás tárgyalást érdemes folytatni később - írja az MTI és a Reuters beszámolóit összesítő cikkében a 444.
"A semmilyen eredményhez nem vezető tárgyalások meghiúsulása kizárólag az Egyesült Államok hibája, amely nem hagyott fel a szokásos hozzáállásával" - mondta Kim Mjong Gil, aki azt is hozzátette, hogy az USA-val folytatott tárgyalásokban csalódtak, mert semmilyen ajánlatot nem kaptak az amerikai féltől.
Kapcsolódó
Washington szerint viszont a nyilatkozat nem áll párban az egyeztetésen elhangzottakkal, ahol valódi, kreatív ötletek merültek vel. Korábban az évben már többször tárgyaltak az amerikai és phenjani vezetők, legutóbb a panmindzsoni demilitarizált övezetben találkoztak, de Észak-Korea hiányolta Trump és stábja ajánlatát a lefegyverzésért cserébe, többek között a szankciók csillapítását kérték, amiben azóta sem történt előre lépés.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról