"Megállapítottuk, hogy beszerzést célzó tevékenységet folytatnak onnan, melyek célja a rakétaprogram, és részben az atomprogram működtetése" - idézi a 444 a német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) főnökét, Hans-Georg Maassen kijelentését.
A helyszín nem más lehetett, mint a sztálinista ország berlini nagykövetsége: Maassen szerint az észak-koreaiak elsősorban kettős felhasználású, vagyis a polgári élet mellett a haditechnikai fejlesztésekben is használható technológiákat próbálnak Németországból beszerezni. A kémfőnök szerint azokat a törekvéseket, amelyekről a német hatóságoknak tudomásuk volt, megakadályozták, de lehettek olyan tevékenységek, amelyeket nem vettek észre.
Kapcsolódó
Észak-Korea tavaly csaknem 200 millió dollár bevételre tett szert tiltott exporttevékenységből - derül ki egy független szakértők által az ENSZ Biztonsági Tanács (BT) szankcióbizottságának készített jelentésből. Eszerint a kommunista ország úgy játszotta ki az exporttilalmat, hogy a szállítólevelekre más országok nevét - például Oroszországét és Kínáét - írta a sajátja helyett.
A fotó forrása: Kim Won-Jin/AFP.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon