A testület 5:4 arányban, a konzervatív bírák egyetértésével hozta meg döntését, s ezzel elutasította azt az állítást is, mely szerint a rendelet hátrányosan megkülönböztet egyes országokat vagy aláírásával az elnök túllépte hatáskörét.
Írásbeli indoklásában a legfelsőbb bíróság elnöke, John Roberts szerint a mindenkori amerikai elnöknek hatalmában áll a bevándorlás szabályozása. Donald Trump rendelete nem mutat rasszista elfogultságot - olvasható az indoklásban. Mi nem a politikai döntés helyességét vizsgáljuk - mondta Roberts főbíró.
Kapcsolódó
A liberális bírák a rendelet ellen voksoltak, egyikük, Sonia Sotomayor szerint "egy észszerűen gondolkodó megfigyelő muszlimellenes érzületet" lát a rendeletben, és a konzervatív bírák szerinte figyelmen kívül hagyták azt a "szenvedést és fájdalmat", amelyet ez a rendelet "megszámlálhatatlan családnak és egyénnek, köztük amerikai állampolgároknak is" okoz. (Itt a döntés: nehezebb lesz beutazni az EU-ba - ezt a cikket olvasta?)
Az elnöki rendelet, amely hét országból - Iránból, Jemenből, Líbiából, Szíriából és Szomáliából, Észak-Koreából és Venezuelából - tiltja meg átmeneti ideig a beutazást, tavaly december óta van érvényben, amikor a legfelsőbb bíróság felfüggesztette alsóbb fokú szövetségi bíróságok rendeletet felfüggesztő döntését. Az Észak-Koreára és Venezuelára vonatkozó tiltást azonban a legfelsőbb bíróság nem vizsgálta.
Az alkotmánybíróság döntésének nyilvánosságra hozatala után Donald Trump azonnal Twitter-bejegyzésben reagált. "A legfelsőbb bíróság érvényben hagyja Trump beutazási rendeletét. Hűha!" - írta az elnök.
A Fehér Ház által kiadott hosszabb állásfoglalásban az elnök a döntést "elégtételként" értékelte, és összekötötte az illegális bevándorlásra kimondott "zéró tolerancia" politikájával. Ez a döntés egyúttal mély elégtétel a média és demokrata párti politikusok hosszú hónapok óta hangoztatott állásfoglalásai után, melyekkel elutasították a határaink és népünk biztonságát garantáló intézkedéseket - fogalmazott a Fehér Ház közleménye.
Az első értékelések szerint a hosszú vitát lezáró bírósági állásfoglalás Donald Trump egyértelmű győzelmét jelenti - jegyezte meg az MTI.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin