A tanácskozást harmadik alkalommal tartják meg. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesen, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszteren, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszteren, Balog Zoltán emberierőforrás-miniszteren, Fazekas Sándor földművelésügyi, Simicskó István honvédelmi, Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszteren kívül Kontrát Károly belügyi államtitkár és egy 72 tagú üzleti delegáció is részt vesz a törökországi programokon - írja az MTI.
Orbán Viktor török kollégájával, Binali Yildirimmel folytat külön tárgyalást, majd közösen vesznek részt a magyar-török üzleti fórumon. A magyar kormányfőt fogadja Recep Tayyip Erdogan török köztársasági elnök és Ismail Kahraman parlamenti elnök is - ismertette a program tervezetét Havasi Bertalan. (Erdoganék egyre keményebbek.)
Kapcsolódó
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Karácsony Gergely: Egy nap alatt megbukott a kormány
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat