A mai napig az Egyesült Államokon és Izraelen kívül egyetlen ország sem tett ENSZ-döntéssel ellenkező lépést. "Trump bejelentése nem a kibékítésre , hanem a felforgatásra irányul" - fogalmazott Erdogan, aki szerint "érthetetlen, hogy mit csinál az amerikai elnök", döntése "tűzbe veti" a térséget.
Erdogan egyúttal jelezte Ferenc pápának, hogy beszélni akar vele telefonon, amire csütörtök este vagy péntek reggel kerül sor. Ezen felül egyeztetéseket fog folytatni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, valamint nyugati országok, köztük Németország, az Egyesült Királyság, Franciaország és Spanyolország vezetőivel egyaránt. Jeruzsálem a keresztények szent helye is - emlékeztetett a török elnök.
Erdogan kedden annak lehetőségét is felvetette, hogy Törökország Trump akkor még csak várható bejelentése után megszakíthatja diplomáciai kapcsolatait Izraellel - írja az MTI.
Binali Yildirim török kormányfő csütörtöki írásos nyilatkozatában elítélte a "felelőtlen" amerikai lépést, és leszögezte, hogy Ankara számára az érvénytelen. Yildirim úgy vélte: a döntés a palesztin-izraeli, továbbá a közel-keleti békefolyamatra nézve súlyos csapás, amely által a térségben "kinyílt Pandora szelencéje".
Jövő szerdán Isztambulban ülésezik az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC), mivel Törökország, az OIC soros elnökeként azt szorgalmazza, hogy a muzulmán országok közösen lépjenek fel Jeruzsálem státuszának ügyében.
Erdogan személyében hatvanöt év után először látogat török államfő csütörtökön Görögországba. A török vezető először Athénba, majd pénteken a nyugat-trákiai Komotiniben (törökül Gümülcine) felkeresi az ottani török kisebbséget.
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?