A német országos takarékszövetkezeti szövetség (DSGV) megbízásából készített felmérés alapján a németek 63 százaléka elégedett vagy nagyon elégedett anyagi helyzetével. További 29 százalék elviselhetőnek tartja a pénzügyi helyzetét, és csupán 8 százalék tartja rossznak.
Az adatok azt mutatják, hogy a németek elégedettsége az anyagi helyzetükkel minden eddiginél nagyobb - emelte ki Helmut Schleweis, a DSGV elnöke a Der Tagesspiegel című lap beszámolója szerint.
Kapcsolódó
A nyugati tartományok és az egykori NDK területe között jelentős az eltérés, keleten kevésbé elégedettek az emberek az anyagi helyzetükkel, mint nyugaton, de keleten is az elégedettek vannak többségben.
Az elégedettek vagy nagyon elégedettek aránya tartományok szerinti bontásban az ország nyugati részén fekvő Hessenben a legnagyobb, 72 százalékos, és a keleti Brandenburgban a legalacsonyabb, 50 százalékos
A DSGV megbízásából 2001 óta minden évben elkészíti a felmérést a Kantar piackutató társaság, amelynek adatai szerint 2005-ben volt a legalacsonyabb az elégedettek és a legmagasabb az elégedetlenek aránya, 40 százalékkal, illetve 18 százalékkal.
Képünk forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat